PARTNEREK:

Maratix Kft. Nyugati és keleti autóalkatrészek.

Aktuális

Találkozás Walter Röhrl-lel

Egy cikk és pár kép Walter Röhrl :o)

Kapcsolódó képgaléria

Képgaléria megtekintése
Walter Röhrl találkozó

Október 16.-án délután utánfutóra raktuk a SQ-t, és Zsombi barátommal Deggendorf felé vettük az utunkat, hogy részt vegyünk az 1. Bajor UrQuattro Club által szervezett találkozón, amelynek sztárvendége Walter Röhrl volt. Késő éjszaka érkeztünk meg, majd egy kalandos, kb. egy órás szálláskeresés után nyugovóra tértünk egy szép kis hotelben.

Másnap délelőtt fél 12 körül értünk Plattlingba, a találkozóhelyre, Hans Vierlbeck Quattro-műhelye elé, ahol már szép számban gyülekeztek a Quattro- illetve Walter-fanok. :o) Rövidesen Walter törzshelye, a Schmelmerhof felé vettük az utunkat, szép látvány volt a közel 30 UrQuattro és a többi V8, RS6, S2, S4, S6 egy sorban. A Schmelmerhof-nál már várt ránk Walter Röhrl, aki ezt a napot csak ránk szánta, és hajnali ötkör indult a Fekete Erdőből, hogy velünk találkozzon. 

Rendkívül szimpatikus, kedves embernek ismertem meg, aki több mint három órán keresztül végtelen türelemmel, osztogatta autogramjait, modellekre, könyvekre, autóalkatrészekre, fejtámlákra stb. Minden asztalhoz odament és hosszasan beszélgetett az emberekkel, érdeklődött, mesélt, mintha mindenki közeli barátja lenne, akit már régen látott. Hihetetlen volt.

Sikerült vele beszélgetnem vagy tíz percet, meséltem neki a SQ klubban történt változásokról és meghívtam a klub jövőre tartandó 20 éves találkozójára, amit örömmel el is fogadott. 

Nagyon tetszett neki a SQ is, főleg amikor hosszas nézegetés után én mondtam meg neki, hogy nem is eredeti :o) 

Hatalmas élmény volt találkozni vele és persze nem hagyhattam ki hogy egy autóalkatrészt én is aláirassak, hogy melyiket, az kiderül a galériából :o)

Nagyon köszönöm Zsombi barátomnak a segítséget, nélküle nem nagyon készültek volna fotók... 

vissza az előző oldalra